Sárgaszárnyú ara (Ara macao), nappapagáj (Aratinga solstitialis), széncinege (Parus major), sárgabóbitás kakadu (Cacatua galerita) és más madarak gyümölcsökkel egy parkban

Bogdány Jakab a papagájok festője – gondolhatná magában első pillantásra a látogató. És nem is ok nélkül, hiszen legtöbb csendéletén ott láthatók a kor által (újra) felfedezett, gazdagok tulajdonában lévő, így gazdagság szimbólumaként is értelmezhető papagájok. Az európai művészet szimbólumtárában papagáj ugyanakkor nagyjából olyan rangot szerzett magának, mint a majom: az üres másolás, utánzás jelképeként híresült el. Ráadásul a csendélet sem csak üres, virágokat, lelőtt állatokat ábrázoló műfaj, hanem sokszor „vanitasok”, az idő múlására figyelmeztető képek. Ám Bogdány Jakab számára a csendélet inkább a földi gazdagság foglalata. S nem csak Bogdány, hanem azon megrendelők számára is, akik a XVII. században a moralizáló bibliai kompozíciók helyett egyre inkább a csendéleteket választották. Bogdány festményeihez mintaállatokat használt fel modellként és azáltal, hogy csendéleteit tájban helyezte el, a két műfajt mintegy össze is kapcsolta. Az eperjesi születésű Bogdány Jakab Amsterdamban képezte magát, később az angol arisztokrácia megrendeléseinek tett eleget. Olyannyira népszerűvé vált körükben, hogy a századfordulón már az angol állampolgárságot is megkapta. És hogy a kiállítás kapcsán családi kapcsolatokról is szó essék: Bogdány veje és tanítványa Stranover Tóbiás volt, akitől a Kovács Gábor Gyűjtemény egy további csendéletet őriz.