Erdei út eső után

Paál László esetében több születési dátumot említhetünk meg, és ennek oka nem a tévesen vagy rosszul vezetett anyakönyvekben keresendő. Hanem abban, hogy Paált több hatás érte élete során, és minden egyes ilyen impulzus jelentős mértékben befolyásolta művészetét. Első ilyen a Munkácsy Mihállyal való találkozás, akinek hatására festeni kezdett. A második az 1870-es hollandiai útja, aminek során a régi kismesterek képeit tanulmányozta: ennek hatására alakult ki Paál sajátos, egységes színfoltokra épülő festésmódja. A színvilága hol világosodik, hol sötétedik attól függően, hogy bécsi, londoni vagy düsseldorfi korszakok lenyomatát őrzik festményei. 1872-ben telepedett le a francia Barbizonban, utolsó „szülőhelyén”. Innét számít Paál következő és utolsó korszaka, amikor a tájat már nem a maga valójában, hanem érzelmeinek szűrőjén keresztül adja vissza. Ám mégis másként mint korának barbizoni festői: kerülte a szélsőséges, viharos természeti jelenségeket. Kedves témája, miként a kiállítás festményén is látható, a távolba vezető erdei út, amelyet a fák két oldalról szegélyeznek. Késői korszakában készült képein nem látunk éles kontúrokat, a fény sem közvetlen forrásból, hanem a lombkoronán átszűrve érkezik.