Várkert Bazár - Testőrpalota (Északi Palota)
Budapest
-

<p>A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel együttműködésben nagyszabású kiállítás-sorozattal emlékezik a Reformáció 500. évfordulójára. A sorozat végső állomása Budapest, ahol az október 15-étől látogatható kiállítás tematikájában és szellemiségében összefoglalása és betetőzése lesz a korábbi három, Debrecenben, Győrben és Kolozsváron megvalósult kiállításnak.</p>

A kultúrtörténeti szempontból is kiemelkedő esemény évfordulójának a budapesti kiállítás azzal kíván emléket állítani, hogy a Biblia világával, a hittel és az emberi sorskérdésekkel foglalkozó képzőművészeti alkotásokból egy olyan művészettörténeti szempontból rendhagyó válogatást nyújt, amely a Római iskola (pl. Aba-Novák Vilmos, Kontuly Béla, Molnár C. Pál), Szalay Lajos, Kondor Béla, Borsos Miklós, Tóth Menyhért, Csernus Tibor, valamint Péreli Zsuzsa és az elmúlt évtizedek számos más kortárs alkotójának műveit mutatja be.

A gyűjtemény képei a kiállításon

20160520_120013.jpg
Péreli
Zsuzsa
(
1947
- )
Holdút
002602_s.jpg
Borsos
Miklós
(
1906
-
1990
)
Szerelem
002601_s.jpg
Borsos
Miklós
(
1906
-
1990
)
Ádám és Éva
001865.jpg
Borsos
Miklós
(
1906
-
1990
)
Jónás
001763_s.jpg
Borsos
Miklós
(
1906
-
1990
)
Hal
001637_s.jpg
Borsos
Miklós
(
1906
-
1990
)
Mosakodó harcos
001606_s.jpg
Borsos
Miklós
(
1906
-
1990
)
Szent Péter kiszabadítása a börtönből
001495_s.jpg
Borsos
Miklós
(
1906
-
1990
)
A tervező
000761_s.jpg
Péreli
Zsuzsa
(
1947
- )
Axis Mundi
000717_s.jpg
Péreli
Zsuzsa
(
1947
- )
Az ég küszöbén
000687_s.jpg
Péreli
Zsuzsa
(
1947
- )
1999. Húsvét
000513_s.jpg
Péreli
Zsuzsa
(
1947
- )
Aequilibrium
000483_s.jpg
Tóth
Menyhért
(
1904
-
1980
)
Ikarus-fa
000479_s.jpg
Tóth
Menyhért
(
1904
-
1980
)
A vízenjáró