Barcsay Jenő (1900–1988) a XX. század egyik legmeghatározóbb magyar festőjének iskolateremtő életműve szervesen kötődik Szentendre városához. A klasszikus hagyományok és a modern művészeti törekvések mentén folyamatos festészeti kísérletezések határozták meg művészi látásmódjának alakulását. 1929-től a Szentendrei Festők Társaságának és a Művésztelepnek is tagja lett. A duna-parti kisváros távlati látványa, szűk utcái, hangulatos épületei szolgáltatták azokat a festészeti motívumokat, melyek felkutatására a művész a szentendrei macskaköveket rótta minduntalan, s melyek végigkísérték alkotói útján. Az erdélyi származású művész a Képzőművészeti Főiskolán eltöltött tanulóévei, majd párizsi és olaszországi tanulmányútjai, illetve számos hazai művésztelep látogatása után alakította ki egyedi absztrakt stílusát. A puszta látványból kiinduló térszemlélet, a geometrikus szerkesztettség és figurativitás feszültségének megteremtésével egyedülálló életművet hagyott maga után. Festészete mellett jelentős grafikai és murális alkotásai is születtek. 1945-től 1975-ig főiskolai professzorként számos művészgenerációnak adta át elmélyült tudását az emberábrázolásról. Művészeti anatómia című kötetét tizenöt nyelvre fordították le, és a mai napig kulcsfontosságú tankönyvnek számít a művészeti képzésben.
Barcsay Jenő szinte képről képre kísérletezett a tér és a forma viszonyával, az arányok és a kép struktúrájával. A látvány precíz, aprólékos tanulmányozásával művészi témájának fókuszába egyre inkább Szentendre városképének igéző részletei kerültek. Olajképein a kontúrok által felépített konstrukciót felváltotta a színfoltokból és mértani formákból való képszerkesztés. A kiállításon végigbarangolhatunk a ritmikus szerkesztőelv, a drámai színhasználat és az egyre határozottabb absztrakció szintézisére törekvő életművön.
