Móra Ferenc Múzeum
Szeged

A Szombathelyi Képtár által kezdeményezett kiállítás az itteni bemutató után országos vándorútra indul, többek között Debrecenbe, Szegedre, Kaposvárra, amely egyben a vidéki múzeumok eddigi eredményes összefogásának további példája.  Mindenegyes helyszín saját anyagával gazdagítja a kiállítást.
A japán művészet hatásának első nagy hulláma a 19. század végén a posztimpresszionizmus, a szimbolizmus, a szecesszió idején jelentkezett. Érdekes módon ez egybeesett azzal a szellemi- érzelmi áramlattal, amit dekadenciának neveznek. E jelenségre gondolva nem mondhatjuk, hogy a japán és egyben a távol-keleti művészeti felfedezése a műveken, mint a kiút megtalálásának öröme jelentkezett. Az élet, a szerelem és más pozitív érték mögött erőteljes hangsúlyt kap a halál kultusza. Feltételezhetően tehát nem az európai művészet bejárt útjáról való letérésről van szó, hanem olyasmiről, ami kikerülhetetlenül következett be. Olyan gazdagodásról, amely helyet tudott magának találni, mert volt befogadási hajlandóság – kialakult az emberekben az az igény – nevezzük „negatív motívumkincsnek”, amelyet a távol-keleti művészet gazdag formai és szellemi kincse töltött ki megjelenésével.
Ebben a szellemben állnak össze a kiállítás rétegei:
- Eredeti régi japán iparművészeti és képzőművészeti alkotások
- a 20. század első felének japán hatást mutató művei (szecesszió, art-deco)
- kortárs művészek keleti hatást tükröző művei (informel, koncept, és egyéb ilyen jellegű művek).

A gyűjtemény képei a kiállításon

000255_s.jpg
Csók
István

1865

1961

A Tavasz ébredése
000253_s.jpg
Csók
István

1865

1961

Égi és földi szerelem ("Az én szerelmem haragszik most reám" – Balassi Bálint)
000235_s.jpg
Kernstok
Károly

1873

1940

Asszonyok a vízparton